Az ellátás, gondozás, nevelés megvalósulása a családi napközivel szemben
Az ellátás megvalósítása:
Családi napközinkbe 1éves kortól 6-7 éves korig várjuk a gyerekeket, de igény szerint 10 éves korig is nyújtunk ellátást, gondoskodást.
A szakképzett gondozó munkáját egy fő gyógypedagógiai asszisztens segíti.
A sajátos nevelésű-illetve egyéb különleges bánásmódot- igénylő gyermekek neveléséhez megfelelő szakemberek nyújtanak segítséget (dietetikus, logopédus, gyógytornász, pszichológus, fejlesztőpedagógus).
Gyermekközpontú és probléma érzékeny gondolkodásunk, nagyfokú empátiás készségünk ad módot arra, hogy a szülők maximális biztonságban tudhassák gyermeküket. Lehetőségeinkhez mérten segíteni kívánunk nemcsak a gyermekeknek, hanem magának a szülőnek is (Pl.: pszichológus, szakemberek felkutatása, ügyintézés….stb.).
A gondozás – nevelés célja a szeretetteljes, biztonságot nyújtó, érzelmekben gazdag napközbeni élet megszervezése, ahol a szakszerű gondozás – nevelés családias, derűs, nyugodt légkörben zajlik, biztosítva a gyermek fejlődéséhez szükséges változatos feltételeket.
A napközi feladata a gyermekek gondozása-nevelése, harmonikus testi-szellemi fejlődésének segítése az életkori és egyéni sajátosságok figyelembevételével.
Az első három év az első kötődések, a korai szocializáció időszaka, melynek döntő jelentősége van a későbbi személyiségfejlődésben. Ebben az életszakaszban a kisgyermek testileg-lelkileg még erősen függ a felnőttől, kiváltképp az anyától. Az anya-gyermek kapcsolat semmi mással nem pótolható, kizárólagossága vitathatatlan az élet első hónapjaiban. Margaret MAHLER szerint a leválási és az individualizációs fázis 4-5. hónapban kezdődik el. A leválás az anyával való pszichés szimbiotikus egység megszűnése, míg az individualizáció az egyes személyiségjegyek kialakulása, illetve ennek kezdete.
Munkánk, nevelésünk és gondozásunk éppen ebben a szenzitív periódusban folyik, melyben a gyermeki személyiség egészséges fejlődésére és kibontakoztatására törekszünk.
A gyermek egyedi, mással nem helyettesíthető individuum és szociális lény egyszerre, fejlődő személyiség. Fejlődését genetikai adottságok, az érés sajátos törvényszerűségei, a spontán és tervszerűen alkalmazott környezeti hatások együttesen határozzák meg.
